A mai reggel is úgy indult, ahogy a többi. Azaz egyre rosszabbul. Még zúg a fejem a szörnyű álomtól, mégis nyugalmat kell erőltetnem magamra. Hiába, nem megy! Tudom, hogy értelmetlen és hiábavaló, de minden reggel átnézem a felhalmozott holmijaimat. A szentségit! Megint kiraboltak! Ezért etetlek! Ordítok, és nagyot rúgok a barlangban heverő szolgámba. Vinnyogva menekül, és szemében vegyes félelemmel teli utálat sugárzik. Megszánom. Annyiszor megmentette már az életem, mégis minden reggel ugyanaz. Tudom, hogy az én hibám, de őt mégiscsak jobb hibáztatni mint magamat. A barlangból már együtt indulunk útnak. A szint főterén hatalmas tömeg áll, ünnepelnek. Visszatértek a Katona klán tagjai a mészárlásból. Önelégülten fogadják a bókokat, mintha olyan nagy tett lenne pár Orling kibelezése! Közéjük tartoztam, de elbocsájtottak! Állítólag túl vakmerő voltam, nem egy csapatjátékos! Hülyeség! A Tisztogatóknál tárt karokkal fogadtak. Nincsenek rendszabályok, írtsd a férgeket és kész! Még egy utolsó, fájdalmas pillantás aztán tovább. Az ivóba tartok, az egyetlen hely ahol jól érzem magam. Találkozóm van. A bejáratnál egy bárd kornyikál, amint közelebb érek negédesen rámmosolyog. Gyűlölöm őket, egész nap pengetik a lantjukat és elhitetik magukról hogy így tökéletesek! Nagyot taszítok rajta és irígyen figyelem ahogy egy galetki szépség átöleli. Mindegy! Belépek, és megcsap az alkohol és izzadságszag. Ez az élet! Rikoltok, ám rám se hederítenek. A legsötétebb sarokból egy csuklyás alak integet. Ő a főszervező, dögletes bűze van és csak a szeme izzik a csuklya alatt. Ismerősnek tűnik, de nem tudom honnan! Rajta kívül még hárman ülnek az asztalnál, egy Mágus, egy Tisztogató - látom a jelvényét - és egy bárd. Ez mit keres itt! Agyam elborul, és már ütnék, de a mágus int és én ledermedek. Ez hiba volt! S ezt látom klántársam szemében is. Szimpatikus alak. A csuklyás int és megszűnik a bűbáj. Elővesz egy megsárgult pergament és elénk rakja, majd távozik. Egy szót nem szólt, de tudtuk mit kell tennünk. Három napja voltunk úton, amikor egy zombi horda ránk támadt. Nem voltak erősek, de többen voltak nálunk. A mágus egy zombi herceggel csatázott, klántársam két zombival, én három élőhalottal. A dögök azonnal megérezték, hogy melyikünk a legsebezhetőbb, s mint a méhek tódultak a bárdra. Bátran harcolt a kis nyavalyás, de látszott hogy nem bír ennyi ellenféllel. Tekintetében nem látszott félelem, csak a hitetlenkedés. Segíthettem volna neki, de nem. Elvigyorogtam magam, és klántársam mellé álltam. A harc hevében mintha láttam volna a csuklyást, amint egy kiszögelésről figyel. Ám amikor újra odanéztem, mát eltűnt. A csatazaj elültével élőholtak teteme, és a bárd kibelezett teste maradt csak utánunk. Két nap múlva ismét szembe kellett nézni a halállal! A gonosz összes teremtménye egyszerre csapott le ránk. A menekülést jelentő járatot csak hárman őrizték, de míg odajutunk darabokra tépnek minket. Egyetlen esélyünk ha valaki magára vonja a figyelmet. Klántársammal cinkos pillantást vetettünk, s a következő pillanatban a mágus már repült is. Még hallottam amint elátkoz bennünket, de sosem hittem a kuruzsló hókuszpókuszokban. S mintha megint láttam volna a csuklyást! Utazásunk nyolcadik napján megtaláltuk a kincsesbarlangot. Egy színarany trónon a csuklyás ült - Csak az viheti el a kincset aki életben marad - mondta. Klántársam elutasítóan intett, de én tudtam csak színlel. Begyakorolt mozdulatokkal rántottam elő fegyverem, s míg ő erre koncentrált, elharaptam a torkát. Győztem! Igen, mondta a csuklyás. De el is buktál! A siker érdekében elkövetted mindazon bűnöket, amikért a társadalmad kirekeszt majd. Egyetlen esélyed, ha a Káosz urát szolgálod! S ekkor felismertem őt, a Káosz követét! Akivel annyit álmodtam, s akitől már soha nem szabadulok!

Írta: Gal Etkins
A cikk az Alanori Krónika 105. számában jelent meg